English version

1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Telefon +361 266 0837, +3630 934 7389

  • Építészet
  • Képzőművészet
  • Színház
  • Film
  • Jazz
  • Komolyzene
  • Tudomány
  • Gyerek
  • Könyv

Jazz


fugajazzA FUGA Klub programok részeként 2010 szeptember 10.-én indul újra a nyári szünet után a FUGA Jazz Klub, ahol minden pénteken este fél nyolctól a hazai jazz élet legismertebb művészei mellett a fiatalabb generáció kiemelkedő tehetségeinek zenekarai lépnek fel. A legendás Petőfi Sándor utcai jazz klub /Építők Műszaki Klubja/ a hatvanas-hetvenes években már a hazai jazz élet egyik legelső helyszíne volt. Szeptembertől ugyanebben az épületben, csak ezúttal a földszinten lévő nagyteremben zajlanak majd a koncertek.
A programok összeállításánál szempont volt, hogy olyan zenekarok játsszanak, akiknek sajátos megszólalásuk, repertoárjuk van, és formailag is igényes kompozíciókkal lépnek a közönség elé.
Minden hónap első péntekén a László Attila–Oláh Kálmán Quartet az est házigazdája, de a 2010. évben egy-egy alkalommal olyan zenei különlegességekre is sor kerül, mint amilyen az első félévben a magyar jazz szaxofonosok, jazz zongoristák vagy a jazz gitárosok estje volt. Az ősszel a magyar jazz énekesek, bőgősök estje szerepel a programokban. A koncerteken közreműködnek a hazai jazz élet legjelesebb képviselői, az állandó formációkhoz olykor vendégművészek is csatlakoznak. Olykor jam session is kialakul, így volt például a klub vendége az első félévben pl. Tommy Campbell, (Dizzy Gilespie,Sony Rollins, John McLaughlin egykori dobosa) Tim Riese (aki amellett, hoy a világ élvonalába tartozó jazz muzsikus, a Rolling Stones együttessel turnézik, lemezein szaxofonozik.)

A FUGA Jazz programjainak összeállítója és szerkesztője László Attila.

Jazz programjaink

  • 2010. szeptember 8. szerda - 01:00
  • Tóth Viktor Tercett
  • 2010. 09. 17. 19.30

    km. Gyárfás István
    Tóth Viktor altszaxofon • alto sax, Szandai Mátyás basszusgitár • bass, Jeszenszky György dob • drums,
    km. Gyárfás István gitár • guitar

  • 2010. szeptember 8. szerda - 01:00
  • László Attila – Oláh Kálmán Quartet
  • 2010. 09. 10. 19.30

    László Attila gitár • gitár, Oláh Kálmán zongora • piano, Lattmann Béla basszusgitár • bass, Kőszegi Imre dob • drums

  • 2010. június 19. szombat - 22:00
  • Múzeumok Éjszakája – Tzumo – Emilio duo
  • Tzumo zongora , Emilio ének

  • 2010. június 19. szombat - 20:00
  • Múzeumok Éjszakája – Juhász Gábor Quintet – BREUER MARCEL terem
  • Juhász Gábor gitár , Bacsó Kristóf szaxofon , Schreck Ferenc harsona , Papesch Péter basszusgitár, Födő Sándor ütőhangszerek

  • 2010. június 19. szombat - 19:00
  • Múzeumok Éjszakája- For Tunes együttes-BREUER MARCEL terem
  • Kollmann Gábor szaxofon , Horányi Sándor gitár , Lutz Jáns bőgő , Sramkó János dob

  • 2010. június 11. péntek - 19:30
  • Babos Project Special – BREUER MARCEL terem
  • Babos Gyula gitár , Szakcsi Lakatos Róbert zongora , Lakatos Pecek Krisztián bőgő , Balogh László dob , Veress Mónika ének

  • 2010. június 4. péntek - 19:30
  • László Attila – Oláh Kálmán Quartet – BREUER MARCEL terem
  • László Attila gitár , Oláh Kálmán zongora , Lattmann Béla basszusgitár , Lakatos Pecek András dob

  • 2010. május 28. péntek - 19:30
  • Dés András és az Unser Bildschirm – BREUER MARCELL terem
  • 2010-05-28 19:30
    Oláh Szabolcs gitár , Szabó Dániel zongora , Szandai Mátyás nagybőgő , Dés András ütőhangszerek

  • 2010. május 21. péntek - 19:30
  • A Jazztanszék napja – A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem big bandje
  • 2010-05-21 19:30
    Az első részben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem big bandje játszik. A Jazztanszék Magyarországon 1965 óta működik, Európában másodikként jött létre. Oláh Dezső és Ülkei Dávid quartetje az est második részében játszik.

  • 2010. május 14. péntek - 19:30
  • Oláh – Bacsó – Orbán Trió
  • 2010-03-05 19:30
    Oláh Kálmán zongora, Bacsó Kristóf szaxofon, Orbán György nagybőgő
    Az akusztikus kamaramuzsika jellemzi ezt a triót. Erősítés nélküli, szélsőséges dinamikai kontrasztokra épülő modern jazz, melyben kortárs klasszikus zenei elemek is fellelhetők. Repertoárjukban jazz standardek, Oláh Kálmán és Bacsó Kristóf szerzeményei szerepelnek, melyek a Budapest Music Center lemezkiadó gondozásában megjelent Fitting című lemezükön is hallhatók.

Fuga Budapesti Építészeti Központ

  • Kiállítói információ
  • Elérhetőségek