A FUGA Klub programok részeként 2010 szeptember 10.-én indul újra a nyári szünet után a FUGA Jazz Klub, ahol minden pénteken este fél nyolctól a hazai jazz élet legismertebb művészei mellett a fiatalabb generáció kiemelkedő tehetségeinek zenekarai lépnek fel. A legendás Petőfi Sándor utcai jazz klub /Építők Műszaki Klubja/ a hatvanas-hetvenes években már a hazai jazz élet egyik legelső helyszíne volt. Szeptembertől ugyanebben az épületben, csak ezúttal a földszinten lévő nagyteremben zajlanak majd a koncertek. A programok összeállításánál szempont volt, hogy olyan zenekarok játsszanak, akiknek sajátos megszólalásuk, repertoárjuk van, és formailag is igényes kompozíciókkal lépnek a közönség elé.
Minden hónap első péntekén a László Attila–Oláh Kálmán Quartet az est házigazdája, de a 2010. évben egy-egy alkalommal olyan zenei különlegességekre is sor kerül, mint amilyen az első félévben a magyar jazz szaxofonosok, jazz zongoristák vagy a jazz gitárosok estje volt. Az ősszel a magyar jazz énekesek, bőgősök estje szerepel a programokban. A koncerteken közreműködnek a hazai jazz élet legjelesebb képviselői, az állandó formációkhoz olykor vendégművészek is csatlakoznak. Olykor jam session is kialakul, így volt például a klub vendége az első félévben pl. Tommy Campbell, (Dizzy Gilespie,Sony Rollins, John McLaughlin egykori dobosa) Tim Riese (aki amellett, hoy a világ élvonalába tartozó jazz muzsikus, a Rolling Stones együttessel turnézik, lemezein szaxofonozik.)
A FUGA Jazz programjainak összeállítója és szerkesztője László Attila.
A FUGA Jazz Klub programjai átmenetileg szünetelnek.




küldés...


