Telep-lakók – Megnyitja: Szuhay Péter muzeológus

Az 1964-ben központi irányítással elindított telep felszámolási törekvések egészen az 1980-as évek közepéig-végig tartottak. A cél, mely szerint a szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken élő cigányok lakáskörülményeit javítani kell úgy, hogy a telepeket felszámolják, az ott élőket szétszórják a nem cigány lakosság között, csak részben valósult meg. Az 1960-ban elfogadott 15 éves lakásfejlesztési koncepcióhoz kapcsolódóan az ország összes telepét meg kellett volna szüntetni. Ez a célkitűzés már akkor is irreális volt. A cigányság iszonyatos lakáskörülményein az intézkedések javítottak ugyan, de a telepek egy része – más viszonyokkal – újratermelődött. A cigányság lakóhelyi szegregációja az utóbbi évtizedekben újra erősödni kezdett: gettó-települések jöttek létre, egyre többen szorultak városszéli – korábban üdülőövezetként funkcionáló – vadtelepekre. 2003-ban 767 cigánytelepet regisztráltak, mintegy 35-40 ezer ember él telepeken, de a szegregált lakókörnyezetben élők aránya ennél jóval magasabb, a cigány háztartások 55 százaléka olyan helyen lakik, ahol túlnyomórészt cigányok laknak. A kiállításon 2005-2009 között készült amatőr fotókból válogattunk, a képeket szociális munkásnak készülő egyetemi hallgatók készítették kutatási gyakorlatuk során észak-magyarországi településeken. A bemutatandó 70 fotográfia tematikusan mutatja be a telepi élet- és lakáskörülményeket, a telepeken élő embereket. Az egyes témakörökhöz interjúkból, kutatási eredményekből, építész szakvéleményekből válogattunk szövegrészleteket.